4.fejezet: Következmények

Sziasztok! Itt a legújabb fejezet, remélem elnyeri a tetszéseteket! Azért hozok most ilyen gyakran fejezeteket, mert jövő héttől kezdődik a suli, és nem tudnák már olyan sokszor hozni frisst, ezért most annyit hozok, amennyit tudok! Kritikát szívesen fogadok! Jó szórakozást! Ez nem lett valami nagy eresztés, de egyszer egy ilyen is kell!

Adrienn szemszög/

A hídon állva sok mindenről beszélgettünk. A hídról elsétáltunk egy nagy füves részre, egy mezőre. Már 5-6.óra felé járt az idő, láttuk ahogy lemegy a nap. Ahogy odaértünk a mezőre, leültünk. Én szorosan Joe mellet ültem, szinte már az ölében. Egy becenevet is adott nekem, ami nem más lett mint az hogy "kicsim". Mi már egy pár vagyunk. Ő szeret engem, én szeretem őt. Mégis, nagyon féltem.

- Hé, hogy mondjuk majd el nekik? - kérdezősködtem.

- Te amiatt ne aggódj! Majd előállunk vele. - parancsolt rám, és megcsókolt.

- Hát jó... - mondtam bizonytalanul, amikor véget ért a csók.

- Holnap suli... - motyogtam az orrom alatt.

- Jaj ne! Nem hagyhatod ki?! - kérdezte csalódottan.

- Sajnos nem, de majd anya kivesz egy hétre. - mondtam neki nevetve.

- De az nem most lesz. - mondta, még mindig csalódottan.

- Jól van, de legalább majd itthon maradhatok. - motyogtam.

Pár perc hallgatás után, belevágtam abba, amitől nagyon féltem. Elsápadtam. Nem bírtam neki elmondani hogy én mit érzek most. Nagy nehezen elengedett karjai közül. Látta rajtam hogy valami nincs rendben, pedig eddig nagyon boldogok voltunk.

- Mi a baj kicsim? Olyan fal fehér lettél. Valami baj van? - kérdezősködött nyugtalanul.

- Nem nincs... csak... - dadogtam össze - vissza. - Csak... mi? - kérdezősködött.

Eltávolodtam tőle, majd belekezdtem.

- Joe, figyelj! Én nagyon szeretlek, de nem akarok egy 'pót barátnő' lenni. Úgy érzem mintha én lennék a 'pót barátnő' Ashley helyett. Mintha csak szünetet tartanátok, és én lennék a helyettese. Ezt érzem én most. - és azzal befejeztem a mondani valómat.

Már majdnem felálltam, amikor megfogta a karomat, és visszahúzott a karjai közé.

Én nem teljesen oda ültem vissza, hanem kicsit távolabb.

- Adri... - kezdett bele. - Én soha nem használnálak 'pót barátnőnek'. Ami Ashley-vel történt, az egy nagy félrelépés volt, és azt hittem, hogy soha nincs már vissza út. Azt hittem, soha nem kezdhetem már újra az életem valaki mással. Azért mondtam neked még amikor megérkeztünk, hogy félek a szerelemtől. De Ashley már a múlté, és kérlek ne is emlegesd többé. Soha nem tartottalak 'pót barátnőnek', és nem is foglak. - ezzel be is fejezte, és újra a karjai közé zárt.

Úgy döntöttem eléggé meggyőzött ahhoz, hogy elhiggyem neki nem csak egy helyettes vagyok. Örültem hogy ezt tisztáztuk. Ez megnyugtatott, egy időre. Már minden kételyem elszállt vele kapcsolatban. Még pár percig karjai közt tartott, aztán rászóltam Joe-ra hogy ideje indulnunk. Mivel két kocsival jöttünk, ezért sajnos külön-külön kellet hazamennünk. Ahogy beálltunk a kocsikkal a garázsba, Joe kézen fogott, és bementünk a házba. Ahogy beértünk a konyhába anya és a többiek kérdőn néztek ránk. Joe még akkor sem engedte el a kezem, de nem látszott hogy fogjuk egymás kezét, mert a háta mögé rejtette.

- Mégis hol voltatok? - kérdezte felháborodva Nick.

- Igen... ezt meg hogy gondoltátok? - kérdezte Kevin.

- Na de azért sikerült megbeszélnetek a dolgot? - bökte oldalba anya Joe-t.

- Neki elmondtad? - súgtam Joe fülébe.

- Nem... csak annyit, hogy beszélnem kell veled. - súgta vissza.

- Hé, mi ez a titkolózás? - kérdezősködött Nick, és látta, hogy nagyon közel állunk egymáshoz.

Joe hirtelen felemelte a kezünket a magasba. A fiúk először nem értették miért fogjuk egymás kezét. De aztán beugrott nekik.

- Ti egy pár vagytok?! - kérdezte Nick meglepődve.

- Igen! - vágta rá Joe. Én meg sem bírtam szólalni.

Mondta, hogy valamikor előállunk vele, de hogy ilyen hamar?!

- Gratulálok öcsi! - mondta Kevin, kicsit csalódottan, és közben megölelte Joe-t.

- Igen, én is! - mondta Nick nagy féltékenységgel a hangjában. Ő már nem ölelte meg Joe-t.

Anya meg sem tudott szólalni.

- Oké... akkor én bemegyek, kicsit fázom. Keresek valami melegebb cuccot. - mondtam, mintha el akarnék futni előlük.

- Oké menj. Majd később átjövök. - mondta, és egy röpke csókot ejtett ajkaimon, mintha ezzel akarna kérkedni, hogy ő kapott meg hármuk közül. Én pedig megkerülve Kevint és Nicket, bementem a szobámba.

Joe szemszög/

Ahogy Adri bement a szobájába, a fiúk is azt javasolták, hogy menjünk be a szobánkba. Sejtettem mi fog most következni, de csak hallgattam. Amint beértünk már bele is kezdtek a mondandójukba.

- Mégis hogy tehetted ezt? - kérdezte idegesen Nick.

- El kellet neki mondjam, mit érzek. Srácok, de ezt ti is tudtátok. - válaszoltam halál nyugodtan, mert tudtam, hogy Adri már az enyém.

- Abba egyeztünk meg, hogy amelyikünket jobban megkedveli, azzal lesz együtt. - vádolt meg.

- Hé, hé, srácok! Ne haragudjatok rám, nem bírtam volna ki, ha nem velem van. - csitítgattam őket.

- Ja persze, és gondolod nekünk ez így olyan jó?! - üvöltött rám Nick.

- Hé Nick! Bele kell törődnünk! - csitítgatta Nicket.

Ahogy befejezte a mondatot, Kevin odalépett Nickhez, és súgott valamit a fülébe. Olyan hangosan, hogy még én is hallottam. Szerintem ez direkt volt.

- Azért még nincs minden elveszve! Még lehet próbálkozni! - súgta Nick fülébe.

- Srácok, ne haragudjatok rám! - bocsánatot kértem.

- Semmi gond... - mondta már kicsit nyugodtabban Nick.

- Akkor én most távozom. Beszéljetek csak ki nyugodtan. - mondtam és az ajtó felé vettem az irányt.

- Kitalálom! Adrihoz mész, ugye?! - kérdezte féltékenyen Nick.

- Miért talán baj?! - kérdeztem vissza.

- Dehogy... dehogy... - válaszolt Nick helyett Kevin.

Ahogy kiléptem az ajtón, egyből Adri ajtója felé vettem az irányt.

Adrienn szemszög/

A szobámban voltam, de nem bírtam megnyugodni. Az erkély ablakom előtt álltam, és gondolkoztam. Mígnem, hátulról két kéz ért a derekamhoz, és átölelt. Akkor már tudtam, hogy Joe az. Még mindig ölelt.

- Mit szóltak hozzá?! - kérdeztem, és közben becsuktam a szemem.

- Hát... nem örültek neki. - jelentette ki.

- Nick?! - kérdeztem, és közben felé fordultam.

- Tombolt. - mondta, egyenesen a szemembe nézve.

Egy szót sem szóltam, csak a földet bámultam. Amikor elengedett karjai közül, idegesen leültem az ágyam szélére. Amikor meglátta hogy leülök, a derekamnál fogva kicsit megemelt, és a hátam mögé csúszott, úgy ölelt tovább. Így folytattuk a beszélgetést. Nick nagyon sokat jelentett nekem. Remélem, ez most sem fog megváltozni.

- Nagyon dühös volt?! - kérdezősködtem.

- Eléggé. - mondta Joe.

Legalább nem tartja előttem titokban az ilyen dolgokat. Gondolom elég jól kiosztották ott bent, nem is mertem igazából belegondolni.

- Összevesztetek? - kérdőre vontam.

- Igen... valami olyasmi. Ennyit ér a nagy Jonas testvériség... - viccelődött.

- Figyelj Joe! Én nem akarom hogy miattam veszekedjetek! Nem akarom hogy tönkremenjen köztetek az a nagyon jó, testvéri kapcsolat! Tudod mit? Majd én beszélek vele! - javasoltam.

- Rendben kicsim, ha te ettől jobban érzed magad, akkor oké. - egyezett bele.

- Nem is vettél elő valami melegebb cuccot. - jelentette ki.Ezzel a kifogással jöttem be a szobámba. Elfelejtettem.

- Jaj! Tényleg, elfelejtettem... nagyon feledékeny vagyok! - mentegetőztem.

- És... már nem is fázok. - viccelődtem.

- Akkor jó. - mondta nevetve.

Én már majdnem elaludtam a karjai között, pedig még nem is vacsoráztunk. Én nem voltam éhes, és Joe pedig úgy döntött, nem akar egyedül hagyni. Már nagyon álmos voltam olyannyira, hogy már a szemeimet is becsuktam. Joe is észrevette, hogy nagyon fáradt vagyok.

- Hé, el ne aludj! - ébresztett fel.

- Bocs, de tényleg nagyon fáradt vagyok, ráadásul holnap suli. - mondtam nagyon fáradt hangon.

- Akarod hogy itt maradjak éjszakára? - súgta a fülembe.

- Nem hinném hogy ez most jó ötlet, a tesóid már így is kivannak szóval... - motyogtam össze - vissza.

- Jól van, megértem. - mondta, miközben a hajammal játszott.

- Majd holnap suli után elmegyünk valahova? - kérdezősködött.

- Persze, elmehetünk. - egyeztem bele.

- Oké. Akkor hagylak pihenni. Holnap suliba kell menned. - mondta, és egy csókot adott a homlokomra.

Azzal elengedett karjai közül, és az ajtó felé vette az irányt.

- Jó éjt! - mondta.

- Jó éjt neked is. - mondtam halkan, az ágyon elterülve.

Joe kiment. Annyira sajnáltam Nicket. Látszólag nagyon megviselte a dolog. Holnap beszélek vele, nincs mese. Átöltöztem, és lefeküdtem aludni. Leoltottam a lámpát, és elaludtam.

3.fejezet: Nagy döntés

Sziasztok! Most két szemszögben fogom leírni a dolgokat, remélem nem zavarok meg vele senkit! Remélem ez már érthető fejezet lesz! Írjatok véleményt, akár jó, akár rossz is a kritika! A fejezet most hosszabb lett, ezért a következő fejezet csak szombaton várható, vagy vasárnap! Jó szórakozást a fejezethez!

Adrienn szemszög/

Hétfő van. A suliban ülök, történelem óra van. Unatkozom. Alig várom hogy vége legyen az óráknak, hogy végre hazamehessek. A fiúk nélkül unalom minden egyes perc. Nem tudom mi lesz ha már nem lesznek itt velem. El sem tudom képzelni. Valószínűleg majd tartjuk továbbra is a kapcsolatot, de az már nem lesz ugyanaz. Ezeken a dolgokon gondolkoztam órákon. Mondhatjuk hogy nem is voltam ott, csak testben, lélekben tuti nem. A barátaim is látták rajtam hogy valami nincs rendben velem. Mindig hazudnom kellet nekik. De egyrészt nem is bántam a dolgot... pedig én utálok hazudni. Nehéz volt, de nemsokára vége, és akkor már nem kell nekik hazudnom. Fura, de én nem akarom hogy vége legyen. Amikor végre vége volt az óráimnak a kocsimhoz siettem, és hazaindultam. Nicktől már kaptam egy üzenetet:

"HOL VAGY MÁR? ANNYIRA HIÁNYZOL NEKÜNK. GYERE HAMAR!"

Amikor hazaértem egyből a szobámba siettem hogy minél előbb kész legyek a házimmal. Az ajtómat nyitva hagyva nekiláttam. Az ágyamra dobtam le magam, és a táskámat. De mielőtt nekiláttam volna a tanulásnak, átöltöztem. Pontosan egy fekete-fehér kockás pánt nélküli blúzt kaptam magamra, amin egy fekete öv is virított. Egy fekete csőgatyát, és megint a jól megszokott fekete Converse tornacipőt vettem fel. Amint elkészültem, gyorsan kipakoltam a könyveimet. A matekot hagytam utoljára, és nem véletlenül. Nem ment. Egyszerűen nem bírtam megcsinálni. Amikor már teljesen bedühödtem földhöz vágtam a könyvemet.

- A fenébe! - kiabáltam bedühödve, elfelejtve hogy nyitva van az ajtóm. Kezemmel a hajamat szántottam.

- Hé, nem is vettem észre hogy itthon vagy! - jelentette ki Nick, az ajtómban állva, zsebre tett kézzel. Nagy hatással volt rám hogy újra láthatom. Fél percre elhallgattam, majd belekezdtem a magyarázkodásba.

- Jaj, bocs. Siettem haza, és kész akartam lenni minél előbb a leckémmel és... - dadogtam össze-vissza.

- És még egy köszönésre se méltatsz? - kérdezte vigyorogva.

- Ne csináld ezt velem! - válaszoltam neki nevetve.

- Bocs, csak ugrattalak!- mondta nevetve, és már el is indult felém. Felvette a matek könyvet, és leült mellém. Nagyon közel volt hozzám olyannyira, hogy már éreztem ahogy levegőt vesz.

- Segítsek? - kérdezte.

- Nem hiszem hogy jó ötlet lenne...

- Hé... az egy dolog hogy a sorozatba megbuktam matekból, de ez a valóvilágra nem vonatkozik. - viccelődött.

Elmosolyodtam. Ez volt az első dolog amin ma nevetni tudtam, még ha nem is túlságosan.

- Oké... akkor felőlem! - egyeztem bele.

- Hát, akkor vágjunk bele! - amint ez kimondta, odanyújtotta nekem a matek könyvet.

Amikor matekoztunk minden jobban ment. Talán azért nem tudtam megoldani a leckét, mert teljesen máson járt az eszem órákon. Vele könnyebb volt, mint mással.

- Nem is tudtam hogy ilyen jó vagy matekból. - jelentettem ki.

- Ez semelyik weboldalon nem szerepel, ugye? - viccelődött.

- Hát nem mintha annyit nézegetném a weboldalakat, de azt hiszem nincs fenn ez az aprócska infó. - az ajkamba haraptam.

- Akkor kösz a segítséget. - köszöntem meg neki, amiért szánt rám egy kis időt.

- Nagyon szívesen, máskor is. - mondta nevetve.

Nick felállt az ágyról. Már nem voltunk olyan közel egymáshoz. Váratlanul megjelent Joe és Kevin.

- Hát ti? Mit csináltok? - kérdezősködött Joe, mintha féltékeny lenne.

- Semmit... illetve Nick segített nekem a leckében. - válaszoltam nekik.

- Á... most már mindent értünk. - viccelődött Kevin.

- És ti fiúk? Mit csináltatok ma? - kérdőre vontam őket.

- Ezt is azt is. - érkezett a sokat mondó válasz.

Az órámra pillantottam és láttam, hogy lassan fél 5. Eszembe jutott, hogy még a suliban elhatároztam, hogy elmegyek egy kicsit gondolkozni. Az én 'helyemre'.

- Bocs srácok, de most mennem kell! - mondtam nekik.

- Mégis hová? Jöhetünk mi is? - kérdezte Kevin izgatottan.

- Bocs, de most egyedül szeretnék kicsit lenni... - mondtam nekik halkan.

- Oh.. akkor menj csak... - mondta Joe csalódottan.

- Köszi, sziasztok! - és már ki is mentem a szobából.

Amint kiértem a szobából a kabátomért nyúltam és a kocsikulcsért. Gyorsan köszöntem anyának, és már indultam is. Az én 'helyemre'. Egy kisvárosban laktunk. Nem mentem messzire, pontosan egy hídhoz ami a kisváros végébe volt. Ez volt az a hely, ahol mindig önmagam lehettem, és ahol mindig megnyugodtam. A kocsimból kiszállva, a hídra siettem. Nem volt forgalmas hely. Egy régi híd volt, szinte senki sem használta. Karommal a hídra támaszkodtam és gondolkozni kezdtem, ugyanazokról a dolgokról amikről órán. Arról, hogy mi lesz ha már nem lesznek itt velem. Úgy gondolom minden véget ér egyszer. Már vagy fél órája ott voltam, és nem jutottam semmire.

Joe szemszög/

Egyedül vagyok a szobámba. Nick és Kevin kinn vannak a medencébe. Amikor Adri elment, azt hittem gyorsan visszajön. Beszélnem kell vele. Nem bírom tovább, el kell neki mondanom mit érzek. Tovább nem tudom magamban tartani! Nick és Kevin is tudja hogy érzek, de velük nem tudom megbeszélni a gondjaimat. Az is közbe jött, hogy Nicknek és Kevinnek is tetszik Adri. Furcsa ez az egész. De én már nem bírom tovább! Nem tudom hová ment de kiderítem. Felálltam az ágyról, és elindultam kifelé. Az anyukája biztosan tudja hova szokott menni, amikor egyedül akar lenni. Az anyukája javasolta hogy tegeződjünk, ezért nem volt nehéz megkérdeznem. Odasiettem hozzá a konyhába.

- Szia! Nem tudod hova szokott menni Adri amikor egyedül akar lenni? - kérdezősködtem.

- Nem tudom. De várj, még gondolkozom rajta! - válaszolta. Én pedig reménykedtem benne, hogy eszébe jut.

- Hát persze! Már meg is van. Azt hiszem az öreg hídhoz. Oda szokott menni. - vágta rá hirtelen a választ.

- Köszönöm! - mondtam gyorsan, és már indultam is be a kabátomért.

- Várj! Miért kérdezted? - kérdőre vont.

- Oda kell mennem. Beszélnem kell vele! - mondtam gyorsan.

- És tudod egyáltalán merre van? - kérdezte.

- Persze! Már voltunk ott egyszer kétszer a srácokkal. - mondtam gyorsan, és már futottam is a szobába a kabátért.

- Vezess óvatosan! - kiabálta utánam.

- Meglesz! - kiabáltam vissza.

Ahogy kiértem, beültem a kocsiba, amivel jöttünk, és azonnal elhajtottam. Láttam, hogy a fiúk kérdően néznek rám. Nem érdekelt, csak hogy végre beszélhessek vele.

Ahogy közeledni kezdtem a hídhoz már láttam is a kocsiját. Amint odaértem gyorsan kiszálltam, és odasétáltam hozzá.

Adrienn szemszög/

Már majdnem indultam volna, amikor Joe-t pillantottam meg. De vajon mit kereshet itt? És ki mondta neki hogy itt vagyok? Na majd megtudjuk.

- Hé, szia! - köszönt rám.

- Szia, hát te? - kérdeztem rá.

- Beszélnem kell veled, és ezért jöttem. - válaszolta komoran.

- Oké, akkor beszéljünk. - mondtam neki, és közben szembe állt velem.

- Arról lenne szó... hogy elmondjam mit érzek irántad. - kezdett bele

Én egy szót sem szóltam, hagytam hogy folytassa. A szeme felcsillant.

- Szóval, az a helyzet, hogy amikor veled vagyok, akkor totálisan elfelejtem Ashley-t de amikor nem vagy velem, akkor pedig alig várom hogy újra lássalak. Nem bírnálak elfelejteni. Az az igazság hogy nagyon szeretlek. Ezt el kellet hogy mondjam. Nem bírtam tovább.

- Joe, én nem is tudom mit mondjak. - dadogtam össze-vissza, annyira meglepődtem. Megfogta a kezem. Mélyen a szemembe nézett, és hirtelen megcsókolt.

- Én is szeretlek, de ... - kezdtem bele, amikor véget ért a csók.

- De mi? - kérdezett vissza.

- Ez nem fog működni, mert nem sokáig maradsz már itt, és akkor én majd mihez kezdjek? - kérdőre vontam.

- Nem muszáj visszamennem, de ezt te is tudod. - jelentette ki.

- Igen?! És mi lesz a zenével? És az eddigi életeddel? Mindent nem dobhatsz el miattam. - mondtam neki, és elfordultam tőle.

- Mindent feladhatok, bármikor. - válaszolta, és megfogta a vállam.

- Ezt nem hagyhatom. - mondtam neki, és visszafordultam.

- Majd én eldöntöm mit adok fel, és mit nem. - jelentette ki.

Én egy szót sem szóltam, csak a mellére hajtottam a fejem, és megöleltem. Nagyon örültem, de egyben nagyon féltem is. Mi lesz most?

2.fejezet: Barátság

Sziasztok! Itt az újabb fejezet, bár lehet kicsit unalmas lesz, az előzőhöz képest, de valahogy össze kell barátkozniuk! Egy kicsit felgyorsul az idő, de ez majd hasznos lesz! Sok izgalom várható a következő fejezetekbe. Kommenteket szívesen fogadok, és bocs a rövidsége miatt, most így jött ki!

Adrienn szemszög/

Amikor beléptem a szobámba, lehuppantam az ágyra. Annyira lefoglalt a matek lecke sokasága, hogy nem is vettem észre az épp ajtóban várakozó Joet, aki elképesztően jól nézett ki, pontosan egy retro szemüveget és egy sötétkék pólót, egy fekete nadrágot és egy fekete bőr dzseki féleséget viselt.

- Kip-kop. - mondta Joe nevetve, mintha már régóta ott állna.

- Ohh sajnálom, már régóta vársz ott az ajtóban? - kérdeztem tőle.

- Nem dehogy, nemrég jöttem. - válaszolta még mindig nyugodtan, és mosolyogva.

- Értem... Nos, akkor gyere, és ülj le ide az ágyra. - javasoltam neki, hogy ne ácsorogjon ott az ajtóban.

- Oké, köszi. - mondta, és már el is indult.

Annyira belemerültem a leckébe, hogy nem vettem észre hogy a könyvek beborítják az egész ágyat.

- Jaj bocs, mindjárt elpakolok! - mondtam, és már kapkodtam is fel a könyveket az ágyról. Amikor már megszabadítottam a könyvektől az ágyamat, akkor ő is lehuppant mellém.

- Hűha, te aztán nagy könyvmoly lehetsz! - viccelődött.

- Nem, nem vagyok az. - mondtam mosolyogva, de még mindig a házival voltam elfoglalva.

Miközben én erősen a házira koncentráltam, ő kivette a kezemből a matek könyvet, és a ceruzát.

- Kérlek, most ne tanulj! Ismerkedjünk meg jobban, beszélgessünk. - mondta, és közben a szemei az enyémbe fúródtak.

- Oké, meggyőztél. - csak ennyit tudtam mondani.

- Igaz az, hogy csak azért jöttél ide, hogy Ashleyt kiheverd? - kérdezősködtem, de minden szót csak nagyon finoman ejtettem ki a számon, mert tudtam, hogy neki még mindig fáj a dolog.

- Igen, ez igaz. - válaszolta, és az arca hirtelen komorrá változott.

- Sajnálom, nem akartam... - mentegetőztem.

- Semmi gond, de most ha lehet nem akarok erről beszélni. - válaszolta.

- Persze, megértem. - vigasztaltam.

A tornacipőmet piszkáltam, és éreztem hogy az ő tekintete az enyémet keresi. Felnéztem.

- És... van valami amit tudnom kéne rólad? Ami tényleg fontos? - kérdezősködött.

- Őőő... azt hiszem nincs, de mégis lenne valami; nem bírom a vért. - mondtam, és csak a földet bámultam.

- És neked milyen titkod van? - kérdezősködtem.

- Semmi... illetve, félek a szerelemtől. - mondta elmosolyodva.

- Értem... - válaszoltam elmosolyodva.

- És a neved? Mert még azt sem tudom. - kérdezte.

- A nevem Adrienn. - válaszoltam.

- Hát, akkor ez is megvolt, a fiúk is nagyon kíváncsiak voltak a nevedre. - motyogta lassan.

Elmosolyodtam, és kivettem a matek könyvet, és a ceruzát a kezéből. Az ő keze az enyémhez ért.

- Szeretném ha barátok lennénk! - a szeme ismét az enyémbe fúródott.

- Ezzel egyetértek. - mondtam mosolyogva.

- Hát akkor jó tanulást, és nyugodtan gyere át hozzánk ha gondolod.

- Oké, persze. - válaszoltam.

- Akkor én megyek is, jó tanulást! - és azzal elköszönt.

Amikor kilépett az ajtón, megkönnyebbültem. Nem tudom miért. De egyben hiányzik is. Félredobtam a könyvet ami az ő helyén virított. Egy párnát vettem el, és ráfeküdtem. Az ajkamba haraptam, és gondolkozni kezdtem a dolgokról. Hogy mi fog kisülni ebből a 'nyaralásból'. Majd meglátjuk. Addig is megcsinálom a leckémet.

Amint kész lettem, erőt vettem magamon, és átmentem a fiúkhoz. Kopogtam az ajtójukon. Joe nyitotta ki, amire számítottam. Amint beléptem a szobába, leültem egy pufira, és beszélgetni kezdtünk.

- Na, és mész holnap suliba? - kérdezősködött Kevin.

- Persze hogy megyek! - válaszoltam.

- Azt hittem kihagyod miattunk. - mondta Joe csalódottan.

- Nem tehetem, sajnálom. - mentegetőztem.

- Anya majd kivesz egy hétre... de csak majd a vége felé... - kezdtem bele megint.

- Na az sem olyan rossz... - mondta Joe boldogan.

- Úgy látom jó barátok leszünk. - kezdett bele újra Nick.

- Nagyon remélem! - válaszoltam reménykedve.

- És miért is választottatok minket? - kérdezősködtem.

- Ismerjük a nővéredet. Nagyon jó fej csaj... még a Breaking Dawn forgatásáról ismerjük... - kezdtek bele, egymás mondataiba vágva.

Így már minden világos volt a számomra. Nagyon sokat nevettünk és rengeteg témáról beszélgettünk... erről- arról, és nagyon hamar eltelt az idő olyannyira, hogy anya jött be szólni nekünk hogy vacsorázni kellene. Vacsora után mindenki lepihent. Másnap reggel én automatikusan mentem suliba. Tegnap megadtam nekik a mobil számomat, hogyha bármi gond van nekem is tudjanak szólni, nemcsak anyunak. Amikor odaértem a suliba, szokás szerint a barátokkal voltam, de rossz volt titkolóznom, mert nem sok titkom van előttük. Első órám matek óra volt, nem szerencsés, dolgozatot írtunk. Második óra földrajz, és gyakorlatilag végig SMS-eztem az egész órát Joeval. A többi óra már egész gyorsan eltelt. Ahogy hazaértem ledobtam a táskámat a nappaliba, Joe már ott várt a fotelban ülve. Lehuppantam mellé.

- Jó volt a földrajz óra? - kérdezősködött nevetve, mintha nem tudná.

- Igen.. tűrhető... - viccelődtem tovább.

- Tudod... - kezdett bele. Úgy érzem hogy itt biztosan el tudom felejteni Ashley-t. - komolyra változott a hangja.

Én nem szóltam egy szót sem.

- Hát jó... akkor én elvonulok tanulni egy kicsit. - szakítottam félbe a beszélgetést.

- Oké, menj. - egyezett bele.

Felálltam, és a táskámat a vállamra vettem. Éreztem ahogy Joe tekintete rám szegeződik. Én pedig csak besétáltam a szobámba. Ahogy beértem, újra ledobtam a táskámat, ezúttal az ágyra, és idegesen szedtem elő a könyveimet, miközben hajamat szántottam a kezemmel.

Az elkövetkezendő napokban nagyon sokat lógtam a srácokkal, szinte összenőttünk. Mindenen csak nevettünk, és én szinte mindig Joe-n lógtam, de szó szerint: 'Háti paciztunk'; felugrottam a hátára, és karjaimat a nyaka köré fontam. Sok minden történt ebben a 2 hétben. Eltelt két hét, és ez volt életem egyik legjobb két hete. Ez már biztos BARÁTSÁG!

1.fejezet: A sors keze

Sziasztok! Ebben a fejezetben bemutatom Adriennt és a többi szereplő egy részét. Remélem nagyon fog tetszeni. Amikor a Jonas fivérekkel beszélek, az minden szó angolul lenne, de senki sem értené, így szerintem semmi értelme, ez egy magyar fanfiction! De ti képzeljétek úgy, mintha angolul beszélnénk velük! Az első fejezet kicsit rövidebb lett, de csak azért mert ez az első fejezet!

Adrienn szemszög/

Az első nap a suliban. Szuper! Vége a nyári szünetnek és kezdődik az iskola! Nagyon nem szeretem a sulit, és nagyon rossz most újra nekiindulnom az évnek. 17 éves vagyok, egy barna hajú lány. A sulink is ahogy a többi másik, benevezett abba a 'versenybe', hogy megnyerje valamelyik diákjuk azt, hogy a híres Jonas Brothers hozzájuk költözzön kb. 2 hétre, de ez változó! Lehet annál több, kevesebb. A tanárjaink kérdezés nélkül beneveztek mindenkit, hisz nagy a tét, és így az iskolánk is kapna egy kis hírnevet. Én nem tartottam ezt az egész dolgot jó ötletnek, mert állítólag csak azért jönnek, hogy Joe kiheverje a szakítását Ashley Greene-nel. Én örülnék ha megnyerném, de egy a millióhoz az esélyem a nyeréshez. Na... majd meglátom. Nagyot sóhajtok és felkelek az ágyból. Egy nagyon nagy kertes házban lakunk, és nagyon gazdagok vagyunk. A nővérem még fél évvel ezelőtt elköltözött tőlünk, mert jelentkezett az Alkonyat film negyedik részébe, mégpedig Renesmee szerepére, és sikeresen meg is kapta. A forgatás alatt alaposan összeismerkedett a Jacobot játszó Taylor Lautnerrel. Olyannyira, hogy egy párt alkotnak még azóta is. Nagyon hiányzik nekem, de nem telik el úgy egy hét, hogy ne beszélgetnénk telefonon. Azon kívül meg Taylor is nagyon jó fej velem. A nővérem és én nagyon hasonlítunk egymásra. Anyu nagyon nehezen engedte el, de miután Taylor beszélt vele, elengedte vele. Apa most éppen külföldön dolgozik, így több szoba is üresen áll. Ma sugározni akarom magamból az örömöt, és a napot, ezért egy sárga és fekete kockás inget vettem fel, egy fekete csőgatyával. A hajamat leengedve hagyom. A nyakamon és a kezemen bőrből készült karkötő, ill. nyaklánc díszeleg. Utolsó simításnak pedig egy Converse tornacipőt veszek fel. Ez egy laza öltözet, amit nagyon kedvelek. Minden kész, indulhatok az iskolába. Ahogy lenyomtam az ajtómon a kilincset, bizseregni kezdtem. Nagyon izgulok, hiszen ma jelentik be, hogy ki nyerte a 'versenyt'. A barátaim, és mindenki a suliban gondolom nagyon izgatott. Kiléptem a szobám ajtaján.

- Hé, szia anya, jó reggelt! - üdvözöltem anyut.

- Szia kincsem! - üdvözölt a maga módján, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Nem kérsz reggelit? - kérdezte.

- Nem köszi, már így is késésben vagyok! - mondtam, miközben a kabátomat kutattam.

- Hát jó. - mondta, és én közben már meg is találtam a kabátomat, és már indultam volna.

- Akkor jó legyél, és szurkolok! - látta, hogy már indulásra készen állok, így nem is húzta tovább az időt, egy utolsó puszival elköszönt.

- Szia! - intettem neki, és leszaladtam a lépcsőn.

- Szurkolok! - kiabálta még utoljára utánam.

A kocsim egy Volvo C30-as .

Beülök a kocsimba, és meg sem állok az iskoláig. Amint odaértem, az első parkolóhelyre beállok, és beszaladok a tanterembe. Leülök és amint előszedtem a könyveimet, becsöngetnek. Mindenki nagyon izgatott. Biztos nem a matek óra miatt. Amint bejött a tanárnő, nagy hangzavar lepte be a tantermet. A tanárnő közölte velünk a részleteket, és azt, hogy a döntés megszületett!

- A következőképpen fog lezajlani a dolog: mindenki kijön egyenként, és a fülébe súgom hogy őt választották-e vagy nem. A legfontosabb, hogy mindenki tartsa titokba a döntéseket! Az arcotokon semmilyen arckifejezés ne látszódjon! - mondta a szigorú beszéd végére érve.

Egyenként hívta ki a diákokat, és minden úgy történt ahogy a tanárnő mondta. Én maradtam utolsónak. Úgy gondoltam, lehetetlenség hogy engem választottak, amikor meghallottam amit a tanárnő a fülembe súg: - TÉGED VÁLASZTOTTAK!

Legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből de nem tehettem semmit! Semmi reakciót nem tehettem! Nem is tudom, hogy bírtam ki!

Amint visszaültem a padba a tanárnő egy kijelentéssel befejezte a mondanivalóját:

- Na most már vissza a matekhoz emberek! Teljes titoktartást kérek! - ezzel be is fejeződött az egész.

Én nem tudtam figyelni a matekra, csak azon járt az eszem hogy miért pont én?! Ezt el sem lehet hinni! Nem csodálkoznék, ha közben kiderülne, hogy csak valami félreértés történt. De nem az történt. Amikor véget ért mind a 8 órám, a kocsimhoz siettem, és elhajtottam az iskolától. Egész úton csak gondolkoztam, még zenét sem hallgattam. Amikor a házunkhoz érkeztem, beszaladtam a házba, hiszen alig vártam hogy elmondhassam anyunak a nagy hírt! Amikor beértem a konyhába, anyu már mindent tudott! Az igazgató közben már felhívta, és majd összeesett az örömtől! Megölelt, és gratulált!

- Gratulálok kincsem! - mondta ölelés közben, és a hangjából csak úgy áradt a boldogság!

- Köszi, de nem rajtam múlt! - mondtam neki.

- De mégis te nyertél! És ez a lényeg! - biztatott, de én még mindig nem tudtam elhinni ezt az egészet... Az tény, hogy a mi családunk kiváló angol nyelvből, így biztos nem lesz gond abból, hogy hogyan fogjuk megérteni egymást.

- Te tudod, mikor jönnek? - kérdezősködni kezdtem, miközben ő a pult mögé sietett, én pedig leültem a pult elé rakott pufira.

- Persze hogy tudom! - válaszolt, és közben pakolgatta a cuccokat, amiket nemrég vehetett.

- Akkor...? Mire vársz? Mondd! - kérleltem.

- Najó... holnap estére várhatóak. - közölte velem.

- Ez nagyszerű! Legalább nem suliidőben jönnek! - nagyon szerettem volna, ha nem suliidőben jönnek, ezért örültem az esti időpontnak.

Annyira izgulok a holnap este miatt, hogy még a leckét is alig bírom megírni. Amikor eljött az este, még aludni sem nagyon tudtam, de aztán sikerült. A suli nagyon lassan telt el, én pedig már alig vártam az estét. Anyuval azt beszéltük meg, hogy ő fogja őket a kapuba várni. Anya mondta, hogy én inkább a szobámból kijövet üdvözöljem őket. Ahogy meghallottam a kocsihangot, majd összeestem az izgalomtól! Anyu, ahogy kell, üdvözli őket. Én az ablakomból lesem őket, és az egyik Jonas szemet szúr nekem, aki nem más, mint Joe. Ahogy beérnek a házba, és jönnek fel a lépcsőn, hallom, ahogy anyunak dicsérik, milyen szép és nagy a házunk. A csomagok felhordásában segítettem volna, de anyunak sem hagyják, ahogy hallom. Amint beérkeznek a konyhába, illetve a nappaliba - mert az egyben volt - egy nagyot sóhajtok, és még utoljára belenézek a tükrömbe. Ugyanúgy nézek ki mint tegnap, semmi változás. Hosszú, egyenes, barna hajam eltakarja a vállaimat. Mély levegőt veszek, és odasétálok az ajtómhoz. A kezem a kilincsen. Az egész testem bizsereg, jobban, mint tegnap reggel, és akkor sem véletlenül. Ahogy kinyitom az ajtót, látom, hogy mind a négy tekintet rám szegeződik. Én pedig elpirulva sétálok ki a szobámból. Látszik, hogy mind a három Jonas fivér meglepődött a látványomon, remélem nem rossz értelemben.

- Hé, sziasztok! - üdvözlöm őket.

- Szia! - válaszolják vissza, egyszerre mind a hárman, és még mindig bámulnak.

- Szóval megmutatom a szobátokat, oké? - kérdezem őket.

- Oké. - válaszolja vissza Joe.

- A ti szobátok az enyém mellett van, remélem nem gond. - magyarázom nekik.

- Dehogy gond. - válaszolja Nick.

- Ez lenne az, remélem nem baj, ha mind a hárman egy szobában lesztek! - kérdezgetem őket.

- Dehogy, ez csak természetes! - válaszolja Nick.

- Akkor, magatokra hagylak titeket, hogy kipakoljatok meg ilyenek... - és azzal magukra hagyom őket.

Amikor kiérek a szobájukból anya felém szól:

- Szerintem bejössz nekik! - mondta vigyorogva.

- Áhh.. ne is mondd! - válaszoltam neki, miközben leintettem, és azzal bementem a szobámba.

Nos... ez is megvolt, gondoltam magamban.

Megnyílt a fanfiction!

Sziasztok! Megnyílt a fanfictionom! Minden kedves olvasót szeretettel várok! Remélem nagyon sikeres lesz, és olvasni is fogják páran. Ez egy szerelmi történet lesz! Minden benne kitaláció! Adrienn szemszögéből, és néhány fejezet Joe szemszögéből fog íródni. A fejlécen én vagyok, és a főszereplő csaj, azaz Adrienn is én vagyok! Jó szórakozást, Adrienn! A fejlécet köszönöm morsinak!