3.fejezet: Nagy döntés

Sziasztok! Most két szemszögben fogom leírni a dolgokat, remélem nem zavarok meg vele senkit! Remélem ez már érthető fejezet lesz! Írjatok véleményt, akár jó, akár rossz is a kritika! A fejezet most hosszabb lett, ezért a következő fejezet csak szombaton várható, vagy vasárnap! Jó szórakozást a fejezethez!

Adrienn szemszög/

Hétfő van. A suliban ülök, történelem óra van. Unatkozom. Alig várom hogy vége legyen az óráknak, hogy végre hazamehessek. A fiúk nélkül unalom minden egyes perc. Nem tudom mi lesz ha már nem lesznek itt velem. El sem tudom képzelni. Valószínűleg majd tartjuk továbbra is a kapcsolatot, de az már nem lesz ugyanaz. Ezeken a dolgokon gondolkoztam órákon. Mondhatjuk hogy nem is voltam ott, csak testben, lélekben tuti nem. A barátaim is látták rajtam hogy valami nincs rendben velem. Mindig hazudnom kellet nekik. De egyrészt nem is bántam a dolgot... pedig én utálok hazudni. Nehéz volt, de nemsokára vége, és akkor már nem kell nekik hazudnom. Fura, de én nem akarom hogy vége legyen. Amikor végre vége volt az óráimnak a kocsimhoz siettem, és hazaindultam. Nicktől már kaptam egy üzenetet:

"HOL VAGY MÁR? ANNYIRA HIÁNYZOL NEKÜNK. GYERE HAMAR!"

Amikor hazaértem egyből a szobámba siettem hogy minél előbb kész legyek a házimmal. Az ajtómat nyitva hagyva nekiláttam. Az ágyamra dobtam le magam, és a táskámat. De mielőtt nekiláttam volna a tanulásnak, átöltöztem. Pontosan egy fekete-fehér kockás pánt nélküli blúzt kaptam magamra, amin egy fekete öv is virított. Egy fekete csőgatyát, és megint a jól megszokott fekete Converse tornacipőt vettem fel. Amint elkészültem, gyorsan kipakoltam a könyveimet. A matekot hagytam utoljára, és nem véletlenül. Nem ment. Egyszerűen nem bírtam megcsinálni. Amikor már teljesen bedühödtem földhöz vágtam a könyvemet.

- A fenébe! - kiabáltam bedühödve, elfelejtve hogy nyitva van az ajtóm. Kezemmel a hajamat szántottam.

- Hé, nem is vettem észre hogy itthon vagy! - jelentette ki Nick, az ajtómban állva, zsebre tett kézzel. Nagy hatással volt rám hogy újra láthatom. Fél percre elhallgattam, majd belekezdtem a magyarázkodásba.

- Jaj, bocs. Siettem haza, és kész akartam lenni minél előbb a leckémmel és... - dadogtam össze-vissza.

- És még egy köszönésre se méltatsz? - kérdezte vigyorogva.

- Ne csináld ezt velem! - válaszoltam neki nevetve.

- Bocs, csak ugrattalak!- mondta nevetve, és már el is indult felém. Felvette a matek könyvet, és leült mellém. Nagyon közel volt hozzám olyannyira, hogy már éreztem ahogy levegőt vesz.

- Segítsek? - kérdezte.

- Nem hiszem hogy jó ötlet lenne...

- Hé... az egy dolog hogy a sorozatba megbuktam matekból, de ez a valóvilágra nem vonatkozik. - viccelődött.

Elmosolyodtam. Ez volt az első dolog amin ma nevetni tudtam, még ha nem is túlságosan.

- Oké... akkor felőlem! - egyeztem bele.

- Hát, akkor vágjunk bele! - amint ez kimondta, odanyújtotta nekem a matek könyvet.

Amikor matekoztunk minden jobban ment. Talán azért nem tudtam megoldani a leckét, mert teljesen máson járt az eszem órákon. Vele könnyebb volt, mint mással.

- Nem is tudtam hogy ilyen jó vagy matekból. - jelentettem ki.

- Ez semelyik weboldalon nem szerepel, ugye? - viccelődött.

- Hát nem mintha annyit nézegetném a weboldalakat, de azt hiszem nincs fenn ez az aprócska infó. - az ajkamba haraptam.

- Akkor kösz a segítséget. - köszöntem meg neki, amiért szánt rám egy kis időt.

- Nagyon szívesen, máskor is. - mondta nevetve.

Nick felállt az ágyról. Már nem voltunk olyan közel egymáshoz. Váratlanul megjelent Joe és Kevin.

- Hát ti? Mit csináltok? - kérdezősködött Joe, mintha féltékeny lenne.

- Semmit... illetve Nick segített nekem a leckében. - válaszoltam nekik.

- Á... most már mindent értünk. - viccelődött Kevin.

- És ti fiúk? Mit csináltatok ma? - kérdőre vontam őket.

- Ezt is azt is. - érkezett a sokat mondó válasz.

Az órámra pillantottam és láttam, hogy lassan fél 5. Eszembe jutott, hogy még a suliban elhatároztam, hogy elmegyek egy kicsit gondolkozni. Az én 'helyemre'.

- Bocs srácok, de most mennem kell! - mondtam nekik.

- Mégis hová? Jöhetünk mi is? - kérdezte Kevin izgatottan.

- Bocs, de most egyedül szeretnék kicsit lenni... - mondtam nekik halkan.

- Oh.. akkor menj csak... - mondta Joe csalódottan.

- Köszi, sziasztok! - és már ki is mentem a szobából.

Amint kiértem a szobából a kabátomért nyúltam és a kocsikulcsért. Gyorsan köszöntem anyának, és már indultam is. Az én 'helyemre'. Egy kisvárosban laktunk. Nem mentem messzire, pontosan egy hídhoz ami a kisváros végébe volt. Ez volt az a hely, ahol mindig önmagam lehettem, és ahol mindig megnyugodtam. A kocsimból kiszállva, a hídra siettem. Nem volt forgalmas hely. Egy régi híd volt, szinte senki sem használta. Karommal a hídra támaszkodtam és gondolkozni kezdtem, ugyanazokról a dolgokról amikről órán. Arról, hogy mi lesz ha már nem lesznek itt velem. Úgy gondolom minden véget ér egyszer. Már vagy fél órája ott voltam, és nem jutottam semmire.

Joe szemszög/

Egyedül vagyok a szobámba. Nick és Kevin kinn vannak a medencébe. Amikor Adri elment, azt hittem gyorsan visszajön. Beszélnem kell vele. Nem bírom tovább, el kell neki mondanom mit érzek. Tovább nem tudom magamban tartani! Nick és Kevin is tudja hogy érzek, de velük nem tudom megbeszélni a gondjaimat. Az is közbe jött, hogy Nicknek és Kevinnek is tetszik Adri. Furcsa ez az egész. De én már nem bírom tovább! Nem tudom hová ment de kiderítem. Felálltam az ágyról, és elindultam kifelé. Az anyukája biztosan tudja hova szokott menni, amikor egyedül akar lenni. Az anyukája javasolta hogy tegeződjünk, ezért nem volt nehéz megkérdeznem. Odasiettem hozzá a konyhába.

- Szia! Nem tudod hova szokott menni Adri amikor egyedül akar lenni? - kérdezősködtem.

- Nem tudom. De várj, még gondolkozom rajta! - válaszolta. Én pedig reménykedtem benne, hogy eszébe jut.

- Hát persze! Már meg is van. Azt hiszem az öreg hídhoz. Oda szokott menni. - vágta rá hirtelen a választ.

- Köszönöm! - mondtam gyorsan, és már indultam is be a kabátomért.

- Várj! Miért kérdezted? - kérdőre vont.

- Oda kell mennem. Beszélnem kell vele! - mondtam gyorsan.

- És tudod egyáltalán merre van? - kérdezte.

- Persze! Már voltunk ott egyszer kétszer a srácokkal. - mondtam gyorsan, és már futottam is a szobába a kabátért.

- Vezess óvatosan! - kiabálta utánam.

- Meglesz! - kiabáltam vissza.

Ahogy kiértem, beültem a kocsiba, amivel jöttünk, és azonnal elhajtottam. Láttam, hogy a fiúk kérdően néznek rám. Nem érdekelt, csak hogy végre beszélhessek vele.

Ahogy közeledni kezdtem a hídhoz már láttam is a kocsiját. Amint odaértem gyorsan kiszálltam, és odasétáltam hozzá.

Adrienn szemszög/

Már majdnem indultam volna, amikor Joe-t pillantottam meg. De vajon mit kereshet itt? És ki mondta neki hogy itt vagyok? Na majd megtudjuk.

- Hé, szia! - köszönt rám.

- Szia, hát te? - kérdeztem rá.

- Beszélnem kell veled, és ezért jöttem. - válaszolta komoran.

- Oké, akkor beszéljünk. - mondtam neki, és közben szembe állt velem.

- Arról lenne szó... hogy elmondjam mit érzek irántad. - kezdett bele

Én egy szót sem szóltam, hagytam hogy folytassa. A szeme felcsillant.

- Szóval, az a helyzet, hogy amikor veled vagyok, akkor totálisan elfelejtem Ashley-t de amikor nem vagy velem, akkor pedig alig várom hogy újra lássalak. Nem bírnálak elfelejteni. Az az igazság hogy nagyon szeretlek. Ezt el kellet hogy mondjam. Nem bírtam tovább.

- Joe, én nem is tudom mit mondjak. - dadogtam össze-vissza, annyira meglepődtem. Megfogta a kezem. Mélyen a szemembe nézett, és hirtelen megcsókolt.

- Én is szeretlek, de ... - kezdtem bele, amikor véget ért a csók.

- De mi? - kérdezett vissza.

- Ez nem fog működni, mert nem sokáig maradsz már itt, és akkor én majd mihez kezdjek? - kérdőre vontam.

- Nem muszáj visszamennem, de ezt te is tudod. - jelentette ki.

- Igen?! És mi lesz a zenével? És az eddigi életeddel? Mindent nem dobhatsz el miattam. - mondtam neki, és elfordultam tőle.

- Mindent feladhatok, bármikor. - válaszolta, és megfogta a vállam.

- Ezt nem hagyhatom. - mondtam neki, és visszafordultam.

- Majd én eldöntöm mit adok fel, és mit nem. - jelentette ki.

Én egy szót sem szóltam, csak a mellére hajtottam a fejem, és megöleltem. Nagyon örültem, de egyben nagyon féltem is. Mi lesz most?