1.fejezet: A sors keze

Sziasztok! Ebben a fejezetben bemutatom Adriennt és a többi szereplő egy részét. Remélem nagyon fog tetszeni. Amikor a Jonas fivérekkel beszélek, az minden szó angolul lenne, de senki sem értené, így szerintem semmi értelme, ez egy magyar fanfiction! De ti képzeljétek úgy, mintha angolul beszélnénk velük! Az első fejezet kicsit rövidebb lett, de csak azért mert ez az első fejezet!

Adrienn szemszög/

Az első nap a suliban. Szuper! Vége a nyári szünetnek és kezdődik az iskola! Nagyon nem szeretem a sulit, és nagyon rossz most újra nekiindulnom az évnek. 17 éves vagyok, egy barna hajú lány. A sulink is ahogy a többi másik, benevezett abba a 'versenybe', hogy megnyerje valamelyik diákjuk azt, hogy a híres Jonas Brothers hozzájuk költözzön kb. 2 hétre, de ez változó! Lehet annál több, kevesebb. A tanárjaink kérdezés nélkül beneveztek mindenkit, hisz nagy a tét, és így az iskolánk is kapna egy kis hírnevet. Én nem tartottam ezt az egész dolgot jó ötletnek, mert állítólag csak azért jönnek, hogy Joe kiheverje a szakítását Ashley Greene-nel. Én örülnék ha megnyerném, de egy a millióhoz az esélyem a nyeréshez. Na... majd meglátom. Nagyot sóhajtok és felkelek az ágyból. Egy nagyon nagy kertes házban lakunk, és nagyon gazdagok vagyunk. A nővérem még fél évvel ezelőtt elköltözött tőlünk, mert jelentkezett az Alkonyat film negyedik részébe, mégpedig Renesmee szerepére, és sikeresen meg is kapta. A forgatás alatt alaposan összeismerkedett a Jacobot játszó Taylor Lautnerrel. Olyannyira, hogy egy párt alkotnak még azóta is. Nagyon hiányzik nekem, de nem telik el úgy egy hét, hogy ne beszélgetnénk telefonon. Azon kívül meg Taylor is nagyon jó fej velem. A nővérem és én nagyon hasonlítunk egymásra. Anyu nagyon nehezen engedte el, de miután Taylor beszélt vele, elengedte vele. Apa most éppen külföldön dolgozik, így több szoba is üresen áll. Ma sugározni akarom magamból az örömöt, és a napot, ezért egy sárga és fekete kockás inget vettem fel, egy fekete csőgatyával. A hajamat leengedve hagyom. A nyakamon és a kezemen bőrből készült karkötő, ill. nyaklánc díszeleg. Utolsó simításnak pedig egy Converse tornacipőt veszek fel. Ez egy laza öltözet, amit nagyon kedvelek. Minden kész, indulhatok az iskolába. Ahogy lenyomtam az ajtómon a kilincset, bizseregni kezdtem. Nagyon izgulok, hiszen ma jelentik be, hogy ki nyerte a 'versenyt'. A barátaim, és mindenki a suliban gondolom nagyon izgatott. Kiléptem a szobám ajtaján.

- Hé, szia anya, jó reggelt! - üdvözöltem anyut.

- Szia kincsem! - üdvözölt a maga módján, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Nem kérsz reggelit? - kérdezte.

- Nem köszi, már így is késésben vagyok! - mondtam, miközben a kabátomat kutattam.

- Hát jó. - mondta, és én közben már meg is találtam a kabátomat, és már indultam volna.

- Akkor jó legyél, és szurkolok! - látta, hogy már indulásra készen állok, így nem is húzta tovább az időt, egy utolsó puszival elköszönt.

- Szia! - intettem neki, és leszaladtam a lépcsőn.

- Szurkolok! - kiabálta még utoljára utánam.

A kocsim egy Volvo C30-as .

Beülök a kocsimba, és meg sem állok az iskoláig. Amint odaértem, az első parkolóhelyre beállok, és beszaladok a tanterembe. Leülök és amint előszedtem a könyveimet, becsöngetnek. Mindenki nagyon izgatott. Biztos nem a matek óra miatt. Amint bejött a tanárnő, nagy hangzavar lepte be a tantermet. A tanárnő közölte velünk a részleteket, és azt, hogy a döntés megszületett!

- A következőképpen fog lezajlani a dolog: mindenki kijön egyenként, és a fülébe súgom hogy őt választották-e vagy nem. A legfontosabb, hogy mindenki tartsa titokba a döntéseket! Az arcotokon semmilyen arckifejezés ne látszódjon! - mondta a szigorú beszéd végére érve.

Egyenként hívta ki a diákokat, és minden úgy történt ahogy a tanárnő mondta. Én maradtam utolsónak. Úgy gondoltam, lehetetlenség hogy engem választottak, amikor meghallottam amit a tanárnő a fülembe súg: - TÉGED VÁLASZTOTTAK!

Legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből de nem tehettem semmit! Semmi reakciót nem tehettem! Nem is tudom, hogy bírtam ki!

Amint visszaültem a padba a tanárnő egy kijelentéssel befejezte a mondanivalóját:

- Na most már vissza a matekhoz emberek! Teljes titoktartást kérek! - ezzel be is fejeződött az egész.

Én nem tudtam figyelni a matekra, csak azon járt az eszem hogy miért pont én?! Ezt el sem lehet hinni! Nem csodálkoznék, ha közben kiderülne, hogy csak valami félreértés történt. De nem az történt. Amikor véget ért mind a 8 órám, a kocsimhoz siettem, és elhajtottam az iskolától. Egész úton csak gondolkoztam, még zenét sem hallgattam. Amikor a házunkhoz érkeztem, beszaladtam a házba, hiszen alig vártam hogy elmondhassam anyunak a nagy hírt! Amikor beértem a konyhába, anyu már mindent tudott! Az igazgató közben már felhívta, és majd összeesett az örömtől! Megölelt, és gratulált!

- Gratulálok kincsem! - mondta ölelés közben, és a hangjából csak úgy áradt a boldogság!

- Köszi, de nem rajtam múlt! - mondtam neki.

- De mégis te nyertél! És ez a lényeg! - biztatott, de én még mindig nem tudtam elhinni ezt az egészet... Az tény, hogy a mi családunk kiváló angol nyelvből, így biztos nem lesz gond abból, hogy hogyan fogjuk megérteni egymást.

- Te tudod, mikor jönnek? - kérdezősködni kezdtem, miközben ő a pult mögé sietett, én pedig leültem a pult elé rakott pufira.

- Persze hogy tudom! - válaszolt, és közben pakolgatta a cuccokat, amiket nemrég vehetett.

- Akkor...? Mire vársz? Mondd! - kérleltem.

- Najó... holnap estére várhatóak. - közölte velem.

- Ez nagyszerű! Legalább nem suliidőben jönnek! - nagyon szerettem volna, ha nem suliidőben jönnek, ezért örültem az esti időpontnak.

Annyira izgulok a holnap este miatt, hogy még a leckét is alig bírom megírni. Amikor eljött az este, még aludni sem nagyon tudtam, de aztán sikerült. A suli nagyon lassan telt el, én pedig már alig vártam az estét. Anyuval azt beszéltük meg, hogy ő fogja őket a kapuba várni. Anya mondta, hogy én inkább a szobámból kijövet üdvözöljem őket. Ahogy meghallottam a kocsihangot, majd összeestem az izgalomtól! Anyu, ahogy kell, üdvözli őket. Én az ablakomból lesem őket, és az egyik Jonas szemet szúr nekem, aki nem más, mint Joe. Ahogy beérnek a házba, és jönnek fel a lépcsőn, hallom, ahogy anyunak dicsérik, milyen szép és nagy a házunk. A csomagok felhordásában segítettem volna, de anyunak sem hagyják, ahogy hallom. Amint beérkeznek a konyhába, illetve a nappaliba - mert az egyben volt - egy nagyot sóhajtok, és még utoljára belenézek a tükrömbe. Ugyanúgy nézek ki mint tegnap, semmi változás. Hosszú, egyenes, barna hajam eltakarja a vállaimat. Mély levegőt veszek, és odasétálok az ajtómhoz. A kezem a kilincsen. Az egész testem bizsereg, jobban, mint tegnap reggel, és akkor sem véletlenül. Ahogy kinyitom az ajtót, látom, hogy mind a négy tekintet rám szegeződik. Én pedig elpirulva sétálok ki a szobámból. Látszik, hogy mind a három Jonas fivér meglepődött a látványomon, remélem nem rossz értelemben.

- Hé, sziasztok! - üdvözlöm őket.

- Szia! - válaszolják vissza, egyszerre mind a hárman, és még mindig bámulnak.

- Szóval megmutatom a szobátokat, oké? - kérdezem őket.

- Oké. - válaszolja vissza Joe.

- A ti szobátok az enyém mellett van, remélem nem gond. - magyarázom nekik.

- Dehogy gond. - válaszolja Nick.

- Ez lenne az, remélem nem baj, ha mind a hárman egy szobában lesztek! - kérdezgetem őket.

- Dehogy, ez csak természetes! - válaszolja Nick.

- Akkor, magatokra hagylak titeket, hogy kipakoljatok meg ilyenek... - és azzal magukra hagyom őket.

Amikor kiérek a szobájukból anya felém szól:

- Szerintem bejössz nekik! - mondta vigyorogva.

- Áhh.. ne is mondd! - válaszoltam neki, miközben leintettem, és azzal bementem a szobámba.

Nos... ez is megvolt, gondoltam magamban.